Mi is folyik a világban?

„Most”

Írta: John Sevigny

Az emberi lélek alapállapotában súlytalan. Az egész éjjel tartó nem túl távoli puskaropogás közepette azonban ólomnehézzé válik, és még Shakespeare-nél is szomorúbb.

Hozzászoktam én már az effajta erőszakhoz, hiszen a 80-as években Miami-ban laktam, ami akkoriban a garázdaság és a kokain-kovbojok uralta rémálom volt. Azóta megszámoltam már a Rio Grandéból elhurcolt és a texasi Laredóban eltüntetett mexikói bevándorlók tetemeit; sok gyermekkori barátomat lelőtték vagy elvitték; meghurcoltak a történelem legmocskosabb jogérvényesítő zsarui, mielőtt betöltöttem volna a húszat. De azt is tudom, hogy ez nem tarthat örökké. Mert ez nem folyhat tovább.

Az erőszak idővel hamvába hull. Sokan még mindig ölnek vagy halnak a pénzért és a hatalomért, mielőtt letennék vagy maguk ellen fordítanák fegyvereiket. A tálibok – ahogy a N.Y. Times nemrég jelentette – egyre több embert veszítenek, mert elegük lett e hamis szervezet gonosz és erkölcstelen taktikáiból, amelynek erőszakoskodó és gyilkos tagjai szégyenbe hozzák azt a vallást, amiben állítólag hisznek. El Salvadorban, ebben az országban, amely az Amerika által pénzelt szörnyű háborúban oly sokat szenvedett (gyanítom, hogy a legtöbb háborút az USA pénzeli), olyan veteránokkal találkoztam, akik egykor ellenségek voltak, s most együtt dolgoznak azon, hogy a sok csonka, süket és vak, lelkileg meggyötört emberen segíthessenek.

Itt, a mexikói Saltillóban egy helyi újság bejelentette, hogy nem közöl a továbbiakban a drogháborúval kapcsolatos híreket. Nem is érdekes. Egy újság sosem szüntetett meg egy háborút vagy lincselést sem. Az újságírói felelőtlenség ritkán tette rosszabbá a világot, mint amennyire anélkül is volt. A modern, informatív újságírás egy viszonylag új fogalom, hasonlóan a kereszténységhez. A Krisztus előtti, az újságok előtti világ nem sokban különbözött a mostanitól. Csak a kegyetlenség eszközei változtak. Az újságírás végtére is nem valami fontos dolog. Az emberek ritkán olvasnak újságot, a helyi hírműsorok gyakorlatilag már nem léteznek; amúgy pedig két típusa van az újságíróknak: a gyáva és a fizetett gyáva.

Cinikusnak hangzik, de nem az. Golyók repülnek és testek hullanak mindenütt. Senki sem tartja számon őket, mert ha nem a szomszédjában történik, akkor nem is érdekes. A társadalmak, akár informáltak, akár nem, gyenge munkát végeznek saját megújulásuk érdekében.

Ezeket az átmeneti, szörnyű időket csak egymás közvetlen megsegítésével leszünk képesek túlélni. Többek vagyunk, mint pusztán anyag, többek, mint szén; többek, mint csupán tárolóedényei az elménknek, amelyet otthonról munkába viszünk, aztán ismét hazacipelünk. A világon mindenütt nem elsősorban az erőszakra, az információra és a jogokra kellene odafigyelnünk, hanem a lelkünk állapotára, amely tökéletes épségében méltóságteljesen tud suhanni a föld felett, és ügyet sem vet töltényekre és vérfoltokra.

Fordította: Metzker Gábor